1-2. A húgyhólyag, valamint az immunrendszer egészségét támogató hatása
- Az orvosi medveszőlő levél hatóanyagai közül kiemelt jelentőségű a levélben nagy mennyiségben (5-10%) megtalálható arbutin, amelynek hatásmechanizmusa tudományosan is jól megalapozott.
- Az arbutin egy összetett vegyület, amely a vékonybélben cukorrá, illetve hidrokinonná válik szét. A hidrokinon a vékonybél nyálkahártyáján keresztül felszívódik, majd a májba kerül, ahol glükoronsavval vagy kénsavval egyesül, ezzel pedig alkalmassá válik arra, hogy a vesén keresztül kiválasztódjon, átjárja a húgyúti rendszert és ott kifejtse fertőtlenítő hatását. A kutatások szerint a maximális antibakteriális hatás a medveszőlő levél elfogyasztása után 3-4 órával jelentkezik (Heroutová).
- A hidrokinon fertőtlenítő hatása erőteljesebben érvényesül, ha a vizelet kémhatása lúgos. Ennek eléréséhez csökkenteni kell a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztását (pl. hús) és növelni kell a növények szerepét a táplálkozásban. A lúgos kémhatású közegre azért van szükség, mert a hidrokinon csak így jelenik meg szabad formában a vizeletben és így tudja kifejteni fertőtlenítő hatását (Paper, Frohne).
- A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fertőzés elején elkezdett terápia általában 2-3 napon belül eredménnyel jár, ezért kevésbé súlyos fertőzések esetén indokoltan használható (Csupor).
- Egy klinikai vizsgálatban az orvosi medveszőlő levelét kombináltan alkalmazták pitypang gyökér és levél kivonatával. A kutatásban 57, rendszeres húgyúti problémákkal küzdő nő vett részt, akik a kezelést megelőző évben legalább három húgyhólyag-gyulladáson voltak túl. A betegek egyik csoportja egy hónapon keresztül szedte az orvosi medveszőlőt tartalmazó kivonatot, a másik csoport pedig hatóanyag nélküli készítményt (placebot) kapott. A kutatók ezzel biztosították, hogy a hatás kizárólag a medveszőlőre legyen visszavezethető. A kutatás végén kiderült, hogy az orvosi medveszőlő levél kivonatot is tartalmazó gyógyszer hatásos volt, mert alkalmazása utáni egy évben egyetlen kezelt betegnél sem fordult elő ismét a húgyhólyaggyulladás. Eközben a hatóanyagot nem tartalmazó, placebot szedő nők negyede ismét átesett a fertőzésen. A betegek a kezelés alatt mellékhatásokat nem tapasztaltak (Larson).
- A kutatások szerint az orvosi medveszőlő levél kivonata figyelemre méltóan gátolja több különböző baktérium fejlődését. A legtöbbször húgyúti fertőzés okozó E. coli baktériumok 20 különböző törzsének fejlődését már kis koncentrációban is gátolta (Türi). Az E. coli baktériumon kívül a kivonat hatásosan gátolta a szintén fertőzéseket okozó Staphylococcus aureus, a Bacillus subtilis, a Mycobacterium smegmatis, a Shigella sonnei and a Shigella flexneri baktériumok fejlődését is (Moskalenko).
Figyelmeztetések, ellenjavallatok
- Fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot.
- Előnyös egészségügyi hatása lúgos kémhatású vizelet esetén érvényesül, ezért mérsékelje a magas fehérjetartalmú ételek (pl. hús) fogyasztását.
- 18 éven aluliaknak, terhes és szoptató anyáknak fogyasztása ellenjavallt!
- Amennyiben fogyasztása során emésztőrendszeri panaszokat tapasztal, csökkentse a napi adagot!
- Legfeljebb egy hétig fogyassza folyamatosan! Utána tartson legalább egy hét szünetet.
- Kisgyermekek elől elzárva tartandó!
| ADAGOLÁS | ► Naponta 2x1 kapszula. |
| FOGYASZTÁS | Kapszulaként fogyasztva ► Bő folyadékkal lenyelve. Teaként fogyasztva ► A kapszulák tartalmát szórja egy pohárba, majd öntse fel 2 dl forró, de legalább 50-60 °C-os (csapmeleg) vízzel. Elkeverés után azonnal fogyasztható. Folyadékban elkeverve ► A kapszulák tartalma elkeverhető akár hideg vízben is, vagy bármilyen más folyadékban (pl. méz, üdítő, turmix, shake, joghurt, olaj stb.) |
| ÖSSZETEVŐK | ► Kapszulánként 500 mg orvosi medveszőlőlevél (Uvae ursi folium) , kapszulahéj:zselatin. |
Forgalmazó: Javallat





